Az egészség egyik alappillére, aludjunk jól

Az alvás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Rohanó világunknak egyik velejárója a kevés, sokszor gyenge minőségű alvás. Sokan küzdenek krónikusan túlstresszelt állapottól és kialvatlanságtól.

☝️A pihentető alvás prioritása gyakran háttérbe szorul, és úgymond luxusnak minősül. Ez viszont számtalan kedvezőtlen folyamatot indíthat el, ugyanis az alvás a szervezet alapvető szükséglete, mely legalább annyira fontos a testi és lelki egészség szempontjából, mint a tiszta levegő, napfény, víz és minőségi élelmiszer.

ℹAlvás során a szervezet teljes regenerálódása történik sejtszinten, kezdve az agy és idegrendszer működésétől, az izom- és mozgás szervrendszeren keresztül, a teljes emésztőrendszerig.

Sötétség hatására az agyban található egy nagyon fontos szerv, a tobozmirigy által nagyobb mennyiségben termelődik egy hormon, amit melatoninnak hívnak.

Ez a hormon további kettő másik létfontosságú szervünknek, az agyalapi mirigynek és mellékvesének hormontermelését befolyásolja.

Hatására az agyalapi mirigyben fokozódik a növekedési hormon (hGH) elválasztása, mely által a szervezet regenerálódik, valamint a mellékvesében pedig csökken a kortizol, azaz stressz hormon termelése, és a szervezet nyugalmi fázisba kerül.

Majd azt követően, a hajnali órákban a melatonin szintje fokozatosan csökkenni kezd, mely eredményeként a kortizol termelődésének szintje megnő, és az felébreszti a szervezetet.

A fénynek tehát szerepe van a melatonin termelésen keresztül a szervezet természetes cirkadián, azaz alvás-ébrenléti ritmusában.

Ennek a folyamatnak köszönhetően a melatonin egyaránt befolyással van az alvás minőségében, a mellékvese kortizol termelésben, az immunrendszer megfelelő működésében és a vérnyomás szabályozásában is.

Mivel a mellékvese által termelt kortizol hormon befolyásolja a pajzsmirigy működését, valamint a termelt hormonok hatékonyságát. Így azoknak, akik pajzsmirigy alul-működés tüneteit produkálják, javasolt lehet a mellékvese működésükkel és az alvás minőségével is foglalkozni.

A fent említettek mellett az alvás kiegyensúlyozhatja a vegetatív idegrendszerünk szimpatikus, azaz aktivizáló, serkentő, alarm-reakciókért felelős, és a paraszimpatikus, azaz helyreállító, nyugalmi, raktározó folyamatokért felelős oldalát. Amely pedig a szervek és szervrendszerek hatékony működését igencsak meghatározhatja.

A kevés, gyenge minőségű alvás következtében a vegetatív idegrendszer szimpatikus oldalának aktivitása és az általa vezérelt pajzsmirigy, valamint mellékvese működése is fokozódhat, amely a szívritmus- és a vérnyomás növekedését, az ingerlékenység fokozását, valamint további nem kívánt folyamatokat eredményezhet.

😊 Éppen ezek miatt a minőségi alvás igencsak meghatározhatja teljesítőképességünket, emberi kapcsolataink minőségét, testi és lelki egészségi állapotunkat egyaránt.

Felhasznált irodalom:

1. Az orvosi élettan tankönyve (A. Fonyó, 2011)

2. Természetgyógyászati alapismeretek (J. Tamasi Dr. – G. Sárai, 2019)

3. Growth hormone (M. Bidlingmaier és mtsai, 2010)

4. Melatonin, the Hormone of Darkness: From Sleep Promotion to Ebola Treatment (A.Masters és mtsai, 2014)

5. Melatonin: Physiological effects in humans (B. Cluastrat és mtsai, 2015)

6. Circadian Rhythm, Lifestyle and Health: A Narrative Review (D. Farhud és mtsai, 2018)

7. Physiology, Circadian Rhythm (S. Reddy és mtsai, 2021)

8. The effect of prolonged-release melatonin on sleep measures and psychomotor performance in elderly patients with insomnia (R. Luthringer és mtsai, 2009)

9. Prolonged-release melatonin improves sleep quality and morning alertness in insomnia patients aged 55 years and older and has no withdrawal effects (P. Lemoine és mtsai, 2007)